Jaj de gyűlölöm ezt a kietlen érzést,
Mely szívem tájékán gyökeret ver!
Az üres szobákat, falakat, szavakat,
Melyek annyira belédívódnak,
Hogy csak lassan tudod feledni.
Gúnyolt szavakat suttognak rá, mutatnak.
Ő az, ki vesztes s gondolataival egyedül marad.
Mert ki viselné el az igazság szörnyű szavát,
Amikor a jobbat hallani szép?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése