Még nem tudom ki vagy, honnan jöttél, hová tartasz,
De érzem lelked nekem teremtetett!
Még nem tudom, mit kívánsz, és mitől tartasz,
De ez a félelem bennünk eltemetett.
A csalódások megkeményítettek.
Kimondani a valót, tudom nagy bátorságra vall!
Álmatlan éjszakákon, késő délutánon,
Karodba szüntelen időkőn át tart.
S gondolatban ringatón, Veled hullámzom,
Nekem minden percben, fájón hiányzol!
Félek az ismeretlen hívó szavától, hátha ellök,
Vagy én taszítom magányba Kedvesem!
Mégis csókodra éhezek, mi elborít, betölt,
Bódítja éhező, elfáradt testemet.
Szomjazom szavaid, illatod, így meztelen.
