Karodba bújnék, vágyom rá nagyon,
És úgy ölelném szíved, ahogy azt akarod!
Angyalszárnnyal betakarnám fáradt tested,
Folyton csak keresném, mivel vidíthatom kedved.

A mosoly arcomon titokzatos tudom,
Mert nem értik lelkem, és hogy mit akarok.
Keresem azt az elhagyott másik felem,
Mely eggyé olvaszt, eggyé temet.

Kutatok utána, bár nem is tudom,
Engedi -e a sors, hogy velem eggyé váljon?!
Megleltem egyszer, de csak az éterben,
Nem szólt hozzám élőn, nem ért testemhez, testtel.

De most már értem, miért történt,
A múzsa, ha meglátod, nem is oly szép!
És ha jő az elmúlás, elválás pillanata,
Rossz emlék lesz mindennek alapja.

Boldog vagyok, hogy érezhettem azt a
Kimondhatatlanul szárnyaló, perzselő,
Minden tűzével belém maró érzést,
Mely a mennyekbe repít, aztán ledob és arcul csap!

Most eszembe jutott a kedvenc idézetem:
"Ha új méreggel éteted szíved, jó ellenmérge lesz a réginek!" (W.S)
Hát most valahogy erre apelállok. Úgyis tudom, hogy a csillagállásom csak augusztusban lesz jobb, dehát próbálkozok. Igen ködösen fogalmazok, mert még bele kell jönnöm ebbe a nyílt írásba! Bár nem hinném, hogy valaki is olvassa, de jó ez így!
Szóval visszatérve az előbbire, a kapcsolataimra gondoltam.
Azt is mondhatnám, hogy a túlzott nyíltságom megöl egyszer, dehát az ember alapjaiban megtudja változtatni magát? -Nem hinném!
Valami lehetett az előző életeimben, amit magammal hoztam és nem tudok elszakadni tőle.
Mindig egyedül maradok és ha lángolok egyszer, akkor iszonyatosan...
És tudjátok, az nem sokáig tart, mert azt a perzselő érzést nem viseli el emberfia hosszútávon.
De azért kiváncsi lennék mi történhetett velem? Lehet, hogy egy férfi voltam, aki átgázolt a nőkön?

Fáradt vagyok a játékokhoz.
Szeretnék őszinte lenni, de kimondhatom, ami a való?
Hát sokszor nagy merészség kell hozzá!
Sajnos azt tapasztaltam,
hogy a hazugság sokkal jobban esik az embereknek.