Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.
2010. december 5., vasárnap
2010. augusztus 1., vasárnap
Szeretnék...
Szeretnék karodba tengert játszani,
Érezni mézízű csókod, bőröd sós ízét!
S a lángot mely felfal, s elborít,
S mit kergetek szüntelen, azt keresném!
Kezed melegét szívemen nyugtatnám,
Átjárja életem, s a kép,
Amit őrzök magamnak, mind megadnám.
Mert más kincsem nincs csak Te meg Én!
Hogy miért e vonzalom? -kérdeznéd.
A válasz rá az lenne: - talán a lég
Pereg le kis szemcsényi homokként
Arcunk előtt, s belém bújik a gondolat: szeretnél?
2007. 01. 13.
Érezni mézízű csókod, bőröd sós ízét!
S a lángot mely felfal, s elborít,
S mit kergetek szüntelen, azt keresném!
Kezed melegét szívemen nyugtatnám,
Átjárja életem, s a kép,
Amit őrzök magamnak, mind megadnám.
Mert más kincsem nincs csak Te meg Én!
Hogy miért e vonzalom? -kérdeznéd.
A válasz rá az lenne: - talán a lég
Pereg le kis szemcsényi homokként
Arcunk előtt, s belém bújik a gondolat: szeretnél?
2007. 01. 13.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)