Megkaphatom valaha is azt a csodafényt, mit szeretnék?
Hogy dobogjon, kalapáljon szívem...
Hogy elöntsön, s a tűz süssön,
Égessen belülről e melegség!
S az erő melyet ebből merítenék,
Csodás tettekre késztessen,
S az ezernyi apró illatot,
Harmatcsepp virágon: ez ébresszen!
Fáradt vagyok, gyenge és már félig vak!
Nem látok kéket, pirosat!
Nem érzek szuszogást,
Mit fülembe duruzsol a vágy,
Nem érzem a tapintást, mely
selymesen beborít, és mintha
Áram rázna, parányi szikrákat
Csókol a szád!
Téged várlak Te ismeretlen csoda,
Mely víg napokat hoz reám,
És nem hagy el soha!
