Szombati álom

Volt egy srác kék szemű.
A hullámok belepték a tekintetét mikor nézett,
És karjában tenger voltam és nagy halak,
Úszott mindig a messzeségben.
Keresett egy szigetet, hol megnyugodhat a lelke,
Óceánok morajló habjával versenyzett,
Hogy elérje rég áhított mosolyát,
Mit csak ő adhat és őneki kedvese.
Ahogy úszott, egy óriási hullám elkapta
És húzta, húzta le a fekete mélybe,
Hol már nincs alakja és talaja.
Viaskodott az életért, és levegőt kért cserébe!
Mert ott lenn már csak halott volt
És a szíve már darabokra összetört!
Ittam minden szavát, mit ajka kiejthetett,
Mit küldött elsőre rózsát, megsirattam,
Mert már elszáradt és elveszett együtt vele a légbe.
Elsodorta a lelke messzesége mélyre
És csak az űr, ami maradt utána,
Nem gyógyítja meg semmi sebem, még a szép se!
Eltűnt mi még meg se volt,
Kapkodtam a lábát, mi már a habba folyt,
Ott hagytam életem darabját, ott a sötétben, kékségben
A halak közt, világító medúzák végtelenjébe...