Próbáltam más lenni, égi mezőn fény...
Napodat bearanyozni, világítani...
Tiszta szívű, sose kemény!
Adtam a leheletem beléd...
Miért kérted azt, amit nem is akarsz?!
Mosolyod adtad, pedig temeted magad!
Szíved melegét nyújtottad felém,
Pedig kihűlt, mint jégcsap fúrt belém!
Kietlen, kopárság, csak az mit hagytál!
Mint szélviharként hurrikán, úgy pusztítottál!
Elmentél, gázoltál, és itt hagytad nekem a romokat,
És most megint csak építem magamat!
Keresem azt a arcod, amit elmondani
Már nem tudok, tűz mi melegséget adott!
Oly szikrázó, oly égi messzeség,
Kinyújtott karom, már soha el nem ér!
Tudod!? Már gyógyír se kell nekem!
Nincs ki és mi, ami ápolna Kedvesem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése